MEPHISTOFAUST
TERÉNYI EDE új monooperája – a nyolcadik ebben a minálunk a szerző által kezdeményezett sajátos műfajban – Goethe Fausztját dolgozza fel, a Fauszt első részéből választva a szöveget. A címválasztással a szerző arra az újszerű értelmezésre utal amiben a fény és árnyék egymáshoz kötődve jelenik meg. Ez a gondolat a szöveg választás tekintetében is meghatározó volt és a közel egyórás mű drámai kibontakoztatásában a kiinduló pont a Mefisztó-i személyiség, tehát a Jung féle árnyékember megjelenítése. Tulajdonképpen az opera gondolati hátterében a mélytudat és a tudat egymásra hatása áll és annak az elemzése, hogy ez a kettő harcban áll e egymással vagy pedig harmonikusan kiegészítik egymást.
Az opera öt tételt foglal magában, de az első négy tétel több kisebb részre oszlik. Ezek egy opera jelenetsorai, míg a tételek a színpadi képek váltakozása sorát jelképezik.
Az első tétel (nevezhetnénk első felvonásnak is) a Goethe Fauszt prológusát választja központi témájává és ezen belől Mefisztó és az Úr beszélgetését, azt a dialógust, amely a cselekménylánc további kibontakozását is döntően meghatározza.
A második tétel már Mefisztó és Fauszt dialógusa és annak a gondolatnak zenei felvetítése, amely a két oldal (az árnyék és a fény, Mefisztó és Fauszt, a mélytudat és a tudat) örök belső küzdelmét tárja fel.
A harmadik tételben Mefisztó Auerbach-kocsmájába viszi el Fausztot. A pincébe viszi őt le... a mélytudat pincéjébe. Itt találkozhat a mélytudat minden létező elemével, az elszabadult indulatokkal, a legenyhébb drog hatására is könnyen rózsaszínben láttató emberi álmok területével, a felocsúdás pillanatainak durva erőszakjával és sok minden olyasmivel, ami az ösztönök világának pozitív és negatív oldalát egyaránt szemlélteti.
A negyedik tételben Mefisztó bemutatja a birodalmát Fausztnak. Ez a Mammon-hegy titkának a felfedése, hajsza az aranyért, a hatalomért bármilyen módon, bármilyen eszközzel.
A nagyon rövid ötödik tétel egy ima, Margit imádkozik a Teremtőhöz életének végső pillanataiban. A tétel címe Megváltatott.
Ez az eszmei vezérfonal sajátos zenét kíván. Le kel szállnia a zeneszerzőnek a legősibb zenei gesztusok világába. A legelemibb zenei megoldásokat keresve kísérli meg az alkotó azokat az energiákat felszabadítani, amelyeket maga a téma sugall.
A mű tiszteletadás az antropozófus Rudolf Steiner emlékének (jövő évben születésének 150-ik évfordulójára készült a darab) és alcímében, a für Goetheanum megfogalmazás pedig arra a Rudolf Steiner által megálmodott és felépített speciálisan modern kozmikus épületre utal, amely, bár sajnos elpusztult, de szellemiségében és hatásában máig élő és jelenlévő szimbólum hordozója.
